AZ EL SANTHYNOR KENNEL TÖRTÉNETE

Minden Péceli Jégvirág Attila "Nico"-val egy nagy táblás foltos kannal kezdődött 1993-ban ...

 

NEM. Minden egy vágyálommal kezdődött.  Kisgyermekként kétszer is találkoztam dogokkal. Mind a két találkozás valamiféle agymosáshoz hasonló állapotot idézett elő nálam. Álltam gyermekként és néztem "A KUTYÁT", ami nagyobb volt, mint én. Lenyűgözött. Ma már teljesen normális, hogy dogok között élek, de akkoriban azt hittem, ez a kutya valamiféle óriás  meselény, mert ekkora kutya nincs is.

 

 

 

Tehát... Nico volt az első dogom. Ő 1,5 éves volt, én 17. Egy sérülés után került hozzám, betegen, gyengén, akkor már 3 műtéttel a háta mögött.  A helytelen utókezelés (vagy annak hiánya) és a sérülése a hátsó lábait és a gerincét is deformálták, így még egy utolsó műtét várt rá, hogy teljesebb életet élhessen. Itt, ennél a műtétnél hoztam meg életem első felelős döntését. De megérte. 8 csodálatos évet töltöttünk együtt. 4. születésnapjára megleptem egy foltos játszótárssal... ő lett a későbbi kennelalapító szukám, Somló Őre Anett "Nyuszi". Amíg Nico egy hobbikutya volt, Nyuszival elkezdtem kiállításra járni. Kiemelkedő kutya volt, rengeteget nyert itthon és külföldön. És bár küllemileg enyire eltértek, lelkileg a legkedvesebb társai és barátai voltak egymásnak. Nekik kettejüknek; a csodálatos lelküknek és természetüknek köszönhetően szerettem bele végleg a fajtába.

 

Az első "szanti" alom 1998-ban született. Ebből megtartottam Aisha Marie-t egy fekete szukát. Marie egy tökéletes tenyészkutya volt, nagyon jó mérettel és sok pozitívummal. Rengeteg kiemelkedő tenyészkutya volt a vérvonalában a korábbi évtizedekből. Lehetett rá építeni. 

 

Akkoriban kezdük bejárni Európa kiállításait is. Többszáz dogot láttam Európa élvonalából és nemcsak a világ tágult körülöttem, hanem arra is rájöttem, amit én keresek ebben a fajtában, az valami egészen más, mint a Magyarországon fellelhető vérvonalak. 

 

Lenyűgőztek a Nord Ovest, Indios dell Armida, Iskandar és Rairie kutyák. A meditárrán típus az eszméletlen nyakakkal, csontozattal és fejekkel úgy hatott rám, mint valami drog. Nagyon tetszettek a spanyol kutyák is, de akkor már közeledünk a 90-es évek végéhez, míg az én ízlésem valahol a 80-as évek dogjánál lemaradt.

 

2000-ben, Svájcban találkoztam a 'de Can Duran' kennel tenyésztőivel. És akkor megtaláltam. Nekik megvolt az a típus, amit kerestem. Egységesen, lerögzítve, minden kutyájukban. Végül a nagyon erős felépítésű foltos kant, Robin de Can Durant választottam Aisha Marie-ra. Ebből a párosításból született meg a C betűs alom. Catalan tartottam meg, akinek akkoriban magyar kutyaként egyedülálló eredményei voltak, nemzetközi szinten is. MultiChampion-Interchampion és nemzetközi összfajtás BEST IN SHOW Olaszországban.  

 

8.5 évesen fiatal kutyákat megszégyenítő kondícióban Veteran BIS nemzetközin, majd megismételte ugyanezt a bravúrt 2009-ben és 2010-ben is. Utoljára majdnem 10 évesen nyert VETERÁN BEST IN SHOW címet. Utódai szintén nagyon sikeresek voltak, még 2009-ben is volt fiatal osztályos kölyke.  (e.g.:Lordhill Dundy-HJCH). Catalan a budapesti világkiállítás napján halt meg, 2013 május 17.-én, gyomorcsavarodásban. 12 éves és 3 hónapos volt. Elképesztő hosszú idő, mégis olyan gyorsan eltelt. Testvére, Camilla őt is túlélte, majd' egy évvel később halt meg, a 13. születésnapját követően.

 

2002-ben  az "E" alomból megtartottam két szukát: Edith-et és Espiritot. Edith Fiatal Szlovén Klubgyőztes, majd jóval később veterán osztályban többszörös veterán győztes,  veteran BISS. Espirito Inter-,és Multichampion, testvérük, Excalibur Junior Champion, Champion of Champions. Edith - anyjához hasonlóan- a tenyésztésben "alkotott" maradandót.

2003 őszén ismét gyarapodtunk: Baronesse v Obensberg "Enikő" foltos szuka lett kennelünk új tagja,  aki egy erős színű, erős típusú foltos szuka volt. Őket, kettőjüket (Edith és Enikő) nagyon szerettem. 

Amikor ezeket a sorokat írom, már mindketten a Szivárványhídon túlról néznek le ránk, de Enikő az egyik nagy kedvencem volt az elmúlt 20 év során. Végtelenül okos volt, türelmes és vicces, de nem volt egy szaporodásbiológiai bajnok. Ezzel szemben Edith nagyszerű anya és tenyészszuka volt, de nehezebb természet, mint Enikő. Sokáig nagy barátnők voltak és mindkettejükkel több, mint 10 évet töltöttem együtt. 

 

Edith első alma 2004-ben született egy szlovén tenyésztésű fekete kantól, a számomra álomkutya Samson fiától. Ebből az alomból Hailey Fiatal győztes, sokszoros fiatal második testvére, JCH, Multiple Winner Hurry-Cane mögött. Hailey szintén nagyszerű kort élt meg, néhány hónappal azelőtt halt meg, hogy ezeket a sorokat írom. Kölykeit az USA-ban állították tenyésztésbe.  

 

Ekkortájt költöztünk le vidékre egy öreg házba, amelyhez nagy kert tartozott. Ideális választás a kutyák számára. Ezzel egy időben kezdtem el egyetemre járni. Új szomszédságunk a v. Starophramen sárga-csíkos tenyészet lett. Nem sokkal később a két tenyészet összeköltözött és hirtelen "született" 5 sárga-csíkos kutyám :-) A sárga-csíkos tenyésztéstől (nehézségei ellenére) rengeteg pluszt kaptam: olyan emberekkel hozott össze, akiket a mai napig a legjobb barátaimként tartok számon. És a kezdeti nehézségek után " A Sárgák" hihetetlenül a szívemhez nőttek.

 

Majd meghalt Nyuszika. Váratlanul és nagyon fájdalmasan érintett. 11. éves volt. Élete során annyi mindent kaptam és tanultam tőle. Annyi mindent köszönhettem neki. Csodálatos kutya volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a hosszú és csodálatos időszakot vele tölthettem.

A következő lépésekben a Nyuszitól kapott anatómia mellé azokat az értékeket akartam rögzíteni, melyek még nem voltak stabilak: a tömeget, a fejet és a csontozatot. Senki ne gondolja, hogy abban az időben a "tömeg" és az "erős fej" ugyazant jelentette, mint napjainkban. Ez az új forma, amit nemes egyszerűséggel masztiffos típusnak hívnak, abban az időben ismeretlen volt, és maximálisan szembe helyezkedik mindazzal, amit én a német dogról gondolok.  Sajnálom, hogy azok a nagynevű és trendformáló tenyésztők, akik korábban csodálatos kutyákat alkottak, napjainkra elfelejtették, micsoda dogok álltak egykor az udvarukban és beérik ezzel az elnehezült karikatúrával. A legszomorúbb, hogy bírálataikkal rá is erősítenek a fajta klasszikus típusának kiveszéséhez, mikor ezt a teljesen elhibázott változatot helyezik nyerő pozícióba, puszta kapcsolati alapon. Hatalmas (negatív) szerepük van abban, hogy ez az új forma ekkora teret nyert.  

 

Roger de Misandre...megtestesítette mindazt, amit kerestem, ami érdekelt. A kan, aki mind vérvonalában, mind küllemében a mai napig etalon számomra. Leírhatatlan élmény volt találkozni vele... Akartam tőle egy kölyköt, bármi áron. Hosszas levelezés után, 2006 decemberben végre elhozhattam Lui-t, (Balooart de Misandre) aki Roger és az álomszép Tarragone de Misandre fia volt. Egy évet vártam a születésére. És ismét (itt is) hatalmas köszönettel tartozom Markó Zsuzsának, aki nélkül nem lett volna lehetőségem erre. 

2007 elején megszületett az "L" betűs alom Ch Vladivostok de Misandre és Edami Edith párosításából. Ez már előszele volt annak a változásnak, amerre az irányt vettem. Imádtam a Misandre kennel vérvonalait és típusát. Lara Croft MultiCh, L'amour Orosz Ch, Lestat Junior VDH Ch, Lucifer többszörös nemzeti győztes. Lombard tenyészszemlézett; lánya Quincy 2 X Kölyök győztes, kölyök BIS-be javasolt.

 

És egy másik, kiemelkedően fontos fedeztetést csináltam meg ekkortájt. Életem másik nagy szerelme, Bladerunner del Nord Ovest és Edith párosítását. Ebben az alomban született meg No Mercy "Merlin" és Naughty by Nature 'Kefirke'. Kefír egyike a legjobban tisztelt kutyáimnak. Őt és a kölykeit is nagyon szerettem. Kefír féltestvére Hannibalnak és típusban is nagyon hasonlítottak egymásra. A mai napig sajnálom, hogy nem tudtam Merlint és Kefírt is megtartalni az alomból, mert hiszem, hogy Merlin kvalitását mind kiállítási, mind tenyésztési vonalon sokkal jobban ki lehetett volna használni. 

 

2007 áprilisában egy újabb álom teljesült: kennelünk tagja lett Marcottaviano del Nord Ovest, olasz  import fekete kan. Akik ismernek valamennyire, tudják: a kezdetektől fogva lenyűgözött a Nordok szépsége, eleganciája. Mind a mai napig ők definiálják számomra a "Német dog"-ot, mint fajtát. A mai napig úgy emlegetjük 2007 nyarát, mint életünk legszebb kutyás időszakát.

 

Lui és Marco barátsága egy életre szólt. Soha nem láttam még két kan kutyát ilyen szeretetben és egyetértésben egymás mellett élni. Gyönyörűek voltak, kedvesek és én imádtam őket. Szerettem volna, ha ez az időszak örökké tart.

 

Lui elkezdte a kiállítási karrierjét, Junior Champion lett Magyarországon, majd fiatal szlovák Klubgyőztes.  Elképzelhetetlen méretű kutya volt, de a mérete ellenére jól fejlődött, alakult. Úgy éreztem, most elértem mindazt, amit akartam. Itt vannak az udvaromban a vágyva vágyott vérvonalak és kutyák, majd most megcsinálom, amit szeretnék. 

 

2008. januárjában Lui hirtelen rosszul lett, kómába esett, majd nem egészen 48 óra leforgása alatt meghalt.  Marco nem evett, őrjöngött, majd magába zuhant.   

 

Düh, önvád, kétségbeesés, tehetetlenség: ezek azok az érzések, melyekre emlékszem. De éltetett a remény, hogy napkon belül megszületnek Lui kölykei Enikőtől, legalább ennyi marad belőle. Nem adatott meg, hogy lássam Lui kölykeit felnőni. Egyetlen apró, foltos szuka született. 3 hétig küzdöttünk az életéért, de Mona elment és nem maradt Lui után semmim. 

Catherine (Lui tenyésztője, de Misandre kennel) tudta, mennyire fontos nekem ez a vérvonal és mekkora álmom volt Lui. Így az első hetek teljes elutasítása után 2008 márciusának végén tulajdonosa lettem egy foltos kisördögnek. Cortazar de Misandre egy teljesen más karakterű kutya, mint Lui volt. Sokáig tartott, míg elfogadtuk egymást. Én Lui-t kerestem benne, Ő pedig érezte ezt. Nap mint nap megküzdöttünk egymással.

 

2008. márciusában megszülettek Marco első kölykei. Nagyszerű típusokat adott. Ebből az alomból O'Negra maradt közös tulajdonban. 

 

Ezen a nyáron halt meg Marie, az első el Santhynor. 11 éves volt. Beteg volt már, de végtelenül erős és kitartó. Ő volt az öreg alfa. Soha senki nem merte megkérdőjelezni aprioritásait és döntéseit. Nagyon hiányzik mind a mai napig az a bölcsesség és határozottság, ami megvolt benne. 

 

Majd Benedek Ádám, a 'v. Starophramen' kennel tulajdonosa úgy döntött új életre vágyik és elköltözött. Nem igazán volt fair adott körülmények között, de gerincet nem tudtam neki adni.

Chi-Chit és Cs-t (Achilles v Starophramen) barátaim fogadták be (ismét köszi, Zsuzsa!) . Törpi, Abbey és Biggi pedig maradtak nálam. Nem volt egyszerű időszak! Ott álltam tizenvalahány kutyával a világ végén, terhesen, és fogalmam sem volt róla, hogyan tovább. És ha ez nem lett volna elég, 2008 szeptemberében szülés közben meghalt Yoni, kölykei ott maradtak anya nélkül. Ők is hozzám jöttek. Barátaim segítségével 6 kiskutyát tudtunk megmenteni az alomból. Ha eddig azt hittem van elég dolgom, tévedtem! :-)

 

Lányom közelgő születése miatt 2009 márciusában visszaköltöztem a városba. 8 kutyát erre az időszakra szüleim és barátaim vállaltak el, 4 jött velünk. 2009. március 20.-án született meg lányom, Emma.

 

2009 májusában meghalt Abbey, júliusban meghalt Csíkos úr. A leggondosabb törődés sem volt képes ellensúlyozni azt a törést, amit az elmúlt év változása hozott az életükbe.  Az utolsó Starophramen kutya, "Emma" pár nappal azelőtt halt meg, amikor ezeket a sorokat írtam, 2015-ben. Életem egyik legnagyobb csalódása (és ez teljesen független kettőnk személyes kapcsolatától), hogy tenyésztőjük simán eldobta őket és soha többet feléjük sem nézett. 

A többiekkel 2009 augusztusának közepén költöztünk ki új házunkba.

Elsőként kénytelen voltam meghozni egy nehéz és fájdalmas döntést: Cortazar időközben nagyfiú lett, így új életünk azzal kezdődött, hogy összeverekedett Palominoval. Nem mertem kockáztatni a 6 hónapos lányommal, egy félig kész házban a rendszeres verekedését. Soha nem volt nálunk jellemző és nem is akartam rendszert csinálni belőle. Így Cory -Catherine hozzájárulásával- új gazdához költözött. Ez azon ritka alkalmak egyike, amikor utólag is azt gondolom, jó döntést hoztam. Cory szép és teljes életet él, szeretik és kihasználják genetikai képességeit. Lassan visszatértünk a megszokott kerékvágásba.

 

2010 januárjában elbúcsúztattuk Biggit, majd márciusban meghalt Adél. Öregek voltak és betegek, de mégsem éreztem úgy, hogy itt az idő. Nehéz volt.

 

2010 márciusában egy olyan lehetőség adódott, melyre nem tudtam nemet mondani. 2010 március 06.-án kennelünk új taggal bővült: megérkezett Hannibal Lecter-A Olaszországból. Én ilyennek álmodom a német dogot. Így mostmár volt egy Blade szukám, egy álomfeketém, és most egy álomfoltosom, mind Nord vonalú. Ritka boldog voltam. Több volt ez, mint amit valaha el mertem volna képzelni, hova jutok egyszer. 

 

Áprilisban végre befedeztettük Kefírt Marcoval. Amióta Kefír megszületett, ez volt A párosítás, amire vártam.  Pár nappal később, április végén, egy éjjel Marco felébresztett, rosszul volt. Elrohantunk vele az orvoshoz. A műtőasztalon halt meg, a kezeim között ... Ő volt a legjobb barátom. Életem minden jelentős állomásán az elmúlt 3 évben ott volt mellettem. Ő volt a lányom kedvence.

 

Halála sok mindenre ráébresztett. Tudom, hogy nekem Ő a mérce, akihez minden kutyát mérek. Marco óta tudom pontosan, mit keresek egy dogban. Tudom, mire vártam közel tíz évig; és azt is - ha kell - újabb 10 évet fogok. Nem az első kutya volt, akit elveszítettem és nem is az utolsó. Ennek ellenére az űrt érzem csak, amit maga után hagyott. A mai napig nem tudom elmondani, mit érzek Vele kapcsolatban. Mennyire szerettem és csodáltam. Mennyire megtestesítette mindazt, amiért az ember képes alárendelni az életét ennek a fajtának ... és hogy mennyire hiányzik.

 

Ha Anibal nem lett volna, azt hiszem, ez lett volna a pont, amikor befejezem a tenyésztést. Nem tudtam kezelni ezt a fájdalmat és veszteséget és mind a mai napig nem tudom, csak eltemetem magamban. Olyan sok kutyát mentünk meg a tapasztalatainkkal, tudásunkkal, csak azokat nem tudjuk, akik nekünk a legfontosabbak.  Sokat gondolkoztam rajta, szabad-e, lehet-e kiadnia magát ennyire egy tenyésztőnek, de azt látom, az emberek nincsenek tisztában azzal, mit jelent tenyészteni, a szó nemes értelmében. Nemrég megkaptam egy volt tulajdonostól: "hiszen te nem is ismerted" Valóban? Hát akkor had' válaszoljam meg ezt itt és most: minden kölyök az én álmaim kutyája. A fogantatás pillanatától mellettük vagyok. Én vagyok ott, amikor születnek, én alszom hetekig a padlón mellettük, hogy vigyázzak rájuk, melegítsem és óvjam őket, én takarítom a kis seggüket, és én vagyok a tanúja az első lépéseiknek, a testük-szellemük fejlődésének. Én aggódom, ha valakinek fáj valamije és az én felelősségem, ki milyen gazdához kerül. Ez egy olyan érzelmi kapocs, mint anya és gyereke között. Vessen meg érte mindenki, aki még nem nevelt fel almot. Az évek során pedig ez a kötődés csak erősebb lesz. Rajongva szeretjük és fogadjuk el egymást, mindhalálig. Ezért egy-egy kutya elvesztése olyan, mintha az ember a gyerekét veszítené el. És amikor sok jön egyszerre, olyan mértékben ég ki az ember lelke, hogy már nem képes adni. Ezt éreztem akkor. 

Tehát: ha Anibal nem jön és nincs ott, abbahagyatam volna. De ott volt, és én felelősséget vállaltam érte, így a shownak folytatódnia kellett.  Ani és ez az egész cirkusz körülötte mind a mai napig hihetetlen, még az én számomra is. Néhány hónapon belül elképesztő népszerű lett. Európa (világ?) szinten tett minket ismertté és elismerté. Mindenki őt akarta, mindenki az ő kölykét akarta. Egyrészről végtelenül büszke voltam rá, másrészről úgy éreztem, ez egy furcsa világ, amikor nem a tudásom, a tapasztalatom és az érdemeim alapján leszek elismert tenyésztő, hanem azért, mert egy népszerű kutya tulajdonosává váltam. És természetesen sok új "barátom" is lett :)))) 

 

A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy Ani nem csak küllemében kimagasló, de az utódaira is extra jó tulajdonságokat örökít. Dominánsan adta a méretet, a hátsó szögek korrektségét és a mozgást. Nagyon sok anatómiai hibát javítani tudott és hosszú, szárazabb nyakakat is produkált. Túl azon, hogy mennyire különleges kutya volt, minden egészségügyi szűrése kiváló eredménnyel zárult. Szerintem ez volt az a pont, amit már sokan nem tudtak megemészteni és különböző pletykák kaptak lábra. Fájdalmas lecke volt megtanulni, ki az igazi barát, és ki az, aki a saját népszerűségéért cserébe simán beáldoz egy barátságot és egy nagyszerű kutya jóhírét; függetlenül attól, soha nem jelentett konkurenciát, hiszen teljesen más színcsoportban fedezett. (illetve Anibal a saját színcsoportjában fedezett :) 

A legtöbben úgy gondolják, egy népszerű kan tulajdonosának lenni azt jelenti, ül az ember otthon és számolgatja a pénzt, mint  Dagobert bácsi. Nos, ez nem teljesen van így.  Népszerű kutyával élni azt jelenti, hogy nincs ünnepnap, nincs hétvége, és a nap 24 órájában rendelkezésre kell állni, ha az ember szeretné jól végezni a dolgát. Meg kell oldani rengeteg menet közben felmerülő problémát, mert a legapróbb részlet hiánya elég ahhoz, hogy kártyavárként dőljön le egy-egy "jól szervezett" küldés. És ha végképp nincs más megoldás, akkor mindent ott kell hagyni, és elindulni több ezer kilométerre, mert a szuka időben van. 

De imádtam ezt az életet, mert láttam, hogy Ani milyen kölyköket tud produkálni, és az útjaink eredményesek.  Ő egy klasszis volt, minden értelemben. És én nagyon szerettem ezeket a kettesben töltött napokat. Csupa nagybetűvel, ő volt A NAGY FEHÉR FŐNÖK, az én imádott FŐNIM. 

 

Nem sok idő kellett hozzá, és elkezdtem a számomra érdekes kombinációkból Anibal kölyköket vásárolni. Időrendben Zhelana volt az első (és testvére Iggy, de ő már felnőtt kutyaként, később érkezett) majd jött Rene, Lord, és megtartottam Mini Me-t és Sentinelt. Majd visszahoztam Sherryt. És rájöttem, túlvállaltam magam a sok közel egykorú kutyával, mert az idősebb kutyák mellett nem jut elég időm a fiatalokra. Így Sherry és Rene közös tulajdonba került Oana Virgassal (Haus das Freude kennel) akihez azóta is szoros barátság fűz. Ő a legigazibb ember, akit valaha ismertem.  

 

Lana (Dinastiya Leksa Zhelana) szintén közös tulajdonban volt  az Ulmi Dog kennellel. Elképesztően sikeres show kutya lett belőle, 3 egymást követő évben az ÉV FEKETE SZUKÁJA, ebből egyszer az ÉV NÉMET DOGJA volt, minden színben. 

 

Mini Me szintén szerepelt néhány kiállításon, de sokkal inkább azért, hogy lássák a tenyésztők, milyen az új generáció. Ő inkább "apja fia", a tenyésztésben sokkal sikeresebb volt, mint kiállítási kutyáként. Sentinel az én "kicsikém". Imádom a vonalait, az íveit, az egész kutyából áradó nemes eleganciát. Nekem ő a német dog szuka típusa. Szukásabb, mint Kefír volt, mégis rendelkezik az anyja pozitívumaival, csontozatának arányaival. Hattyúnyakú, párhuzamos fejű, bitang mellkasú kutya. 

Lord típusa nem a Nord vonalra emlékeztetett, a lelke és a karaktere okán szerettük nagyon. Bár méretben, csontozatban hozta ő is az Anibal normát, felnőttként hatalmas méretű, nagyon nyugodt kan lett belőle. 

A falkához Iggy, Zhelana foltos testvére csatlakozott utolsóként. Azt hiszem, ritkán adatik meg, hogy egy ilyen szukát lásson az ember: szintén hattyú vonalú, csupa izom, csupa vibrálás, mint egy telivér ló. 

 

Iggy sajnos nehezen vemhesült. Egész életében összesen 3 kölyke született, két különböző alomban, mindhárom kan. Tőle származik Adagio és Ambrose (Tesó) és az ő fia volt Clark Kent. 

 

Igazából 2015-ben itt fejeztem be a kennel történetét, mert akkor jutottam el arra a pontra, hogy elég volt. De soha nem  fogalmaztam meg kifelé, hogy miért. Azóta számos véleményt hallottam. Sokan sokféleképpen magyarázzák, és  hibás következtetésre jutnak. Így ezzel a magyarázattal még tartozom mindazoknak, akik végig olvasták a fenti novellát. 

 

2015. május 11.-én meghalt Anibal. Váratlanul, álmában, egy addig a pillanatig átlagos reggelen. Emlékszem, csak térdeltem az ágya mellett, öleltem a testét és vártam a csodát, hogy majd egyszer csak újra levegőt vesz.  Biztos naív vagyok, ha azt képzeltem, most, hogy már nyugdíjas, majd ülünk kint a kertben, az ölembe hajtja a fejét és megadhatom neki az öregkor minden nyugalmát  és szépségét. És hiába tudtam, hogy egyszer ez a nap is eljön majd, mégsem voltam képes elfogadni, hogy ez a nap ma van.  És innentől nem volt megállás. 

 

Nem sokkal később meghalt Lord, majd Anibal "felesége", Enikő is követte a Főnököt. Kefírnél csontdaganatot diangosztizáltak és én nem voltam elég bátor, hogy egy 8 éves kutyánál az amputáció mellett döntsek. Novemberben a tüzelések közepén Mini Me lépcsavarodást kapott. Még csak 5 éves volt. És végül januárban meghalt Kefír.  Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tudom, hogy a legtöbbünknél megvan ez az időszak. Amikor  egyik pillanatról a másikra mindent elveszítünk, és még csak azt sem lehet mondani, hogy rossz döntéseket hoztunk, vagy hibáztunk volna. Van, aki talpra tud állni és folytatja. Többször megtettem már, most nem ment. Én azt választottam, hogy lezárom és befejezem. Elmentem külföldre (akkor csak időszakosan) dolgozni. Majd áprilisban arra jöttem haza, hogy Iggynek makacs torokgyulladása van.  Én legalábbis ezt hittem. Nem volt ekkora szerencsénk. B-sejtes lymphomát diagnosztizáltak nála. De ő még "fiatal" volt, alig 6 éves, és nem voltam hajlandó ismét, harc nélkül feladni. Belekezdtünk a kemoba. Nehéz 5 hónap volt. Én bíztam abban, hogy ennyi szarság után egyszer csak szerencsénk lesz, mert kell, hogy legyen, őt nem veszíthetem el. Iggy pedig elképzelhetetlen bátran és elszántan küzdött.  Nagyon jól reagált, áthidaltuk a súlyvesztés problémáját is. Már nagyon vártam a kezelés végét, hogy ismét normális életünk legyen. Tudtam, az esetek többségében 1, max 2 évet lehet nyerni, és nem is akartam többet.  Elfogadtam. Október végén ért véget a kezelés. November 26.-án diagnosztizálták a rák visszatértét nála.  És akkor, ott feladtam.

 

Valószínű, ha Iggy ebből kijött volna, ha túléli, akkor én is átértékelem a dolgokat, de nem így történt. 2017. január 20-án temettük el Iggyt, és vele együtt az elmúlt évtizedek minden lelkesedését és szenvedélyét. Ott és akkor végleg véget ért a tenyésztői pályafutásom, afölött a gödör fölött.  

 

Rengeteget kaptam ettől  a fajtától. Többet tanultam, mint amit bármely iskola adhatott volna. Az életről, a biológiáról, az emberi természetről, a szeretetről, a tiszteletről, az alázatról az elfogadásról és a sokféleségről. De elvesztettem a hitem és az odaadásom. Másfelől a típus változásával egyre kevésbé érzem, hogy ez az én fajtám lenne. Már nem az. Nem tudom elfogadni azt, amivé ezt a nemes és elegáns fajtát torzították. Az elmúlt évtizedekben a dog elvesztette mindazt a pozitívumot, ami miatt én szerelmes lettem ebbe a fajtába. És a tenyésztők is elvesztették azt az odaadást és alázatot, ami kell ahhoz, hogy lássuk a hibákat és tegyünk is ellenük. Ez már régen nem a nemesítési szándékról szól, hanem pénzről és presztizsről, ami teljesen ellentétes érdekeken alapszik, mint az eredeti célkitűzés.  Ebben pedig nem akarok részt venni. Sem statisztálni, sem pedig bégetni.  

 

 

Az utolsó el Santhynor alom 2017. novemberében született.